Találkoztam Sisivel

A mi Erzsébet királynénkkal, azaz Kordásné Szász Melinda pedagógussal beszélgethettem, aki gyerekként megszerette Sisit, gyűjteni kezdte a hozzá kapcsolódó tárgyakat, azóta pedig már többször is „a bőrébe bújt”, hogy így hozza közelebb a gyerekekhez és a felnőttekhez Erzsébet királynénkat. Vele, a királyné megszemélyesítőjével készítettem interjút. Elárulta gondolatait Az ellenállók vezére című regényemről is, melynek szereplőit és korszakát Sisiként is jól ismeri. Olvassák szeretettel a nektek hozott beszélgetést!

MIÉRT ÁLL ILYEN KÖZEL A SZÍVEDHEZ ERZSÉBET KIRÁLYNÉ?

Erzsébet királynéval kislánykoromban találkoztam először, amikor elolvastam Krúdy Gyula: Erzsébet királyné című könyvét, megtetszett az élete, a személyisége és elkezdtem gyűjteni a vele kapcsolatos könyveket, tárgyakat. Először modellkedéssel indult a „karrierem” Gödöllőn, majd 2012-ben volt az első kiállításom Hajdúszoboszlón, a Béke Hotelben, és 2016-ban a második. Ezután már szinte minden évben volt valamilyen megjelenésem Sisiként, például kiállításokon, a királynéról szóló versfelolvasó esteken.

EMLÉKSZEL MÉG ARRA, AMIKOR ELŐSZÖR LÉPTÉL FEL ERZSÉBET KIRÁLYNÉKÉNT? MILYEN ÉRZÉS VOLT?

Csodálatos, hiszen akkor még nyolchónapos volt a második kislányom. Sisivel nagyon megegyezik a lelki alkatunk, illetve a fonatos frizurával, profilból – sokak szerint is – hasonítok a magyarok szeretett királynéjára. Számomra ösztönös az érzés, noha sokkal exhibicionistább vagyok Sisinél, hiszen ő kimondottan nem szeretett szerepelni…

Kordásné Szász Melinda, Sisivel foglalkozó pedagógus, Sisi megszemélyesítője előadásain, gyűjtő

MI AZ, AMIT FONTOSNAK TARTASZ ÁTADNI A GYEREKEKNEK ÉS A FELNŐTTEKNEK SISIRŐL?

Nagyon erős asszony volt, sportolt, ápolta a szépségét. Egy modern, felvilágosult nő volt a XIX. században. Példamutató a magyarok iránti szeretete, érzékenysége is. Előadásaim során igyekszem egy átfogó képet nyújtani az életéről, örömeiről, bánatairól. A témáim nagyon sokfélék: az általános előadások az életét, családja életét ölelik fel. Gyűjtőként sokfelé jártam már Sisivel és családjával kapcsolatban, így van egy előadásom, mely ezeket az emlékhelyeket mutatja be. Természetesen tanárként tudom, hogy a gyerekek számára nem tudományos, hanem szórakoztató, interaktív előadást kell nyújtanom. Ez sikerül is. Nagyon pozitívak a visszajelzések, érdeklődnek a személyem és a tárgyaim iránt is. A legyezőimet különösen kedvelik, és azt, mikor a legyezőnyelvről beszélek. Legutóbb az egyik Erzsébet tábor alkalmával csúcsfoglalkozásként értékelték a diákok az előadásomat. Nagyon örültem, mikor ezt újságcikként elolvashattam. Minden előadásomra maximálisan felkészülök, hiszen az előadás és tárgybemutató után mindig izgalmas kérdéseket tesznek fel a látogatók.

A GYÖNYÖRŰ RUHÁKAT HONNAN SZERZED BE?

A legelső ruhámat barátnőm, Vilman Melinda készítette el egy 2011-es siófoki beöltözős fesztiválra. Volt, amit varrattam, a városban egy családi barát-varrónk is már több ruhát készített számomra. Mindig öröm, mikor új ruha készül, hiszen egyfajta alkotási folyamatról van szó. A ruhákhoz illő kiegészítők megtalálása is izgalmas, szinte minden ruhámhoz megvannak az ékszerek, legyezők és két napernyőm is van, egy fekete és egy fehér.

MI MINDEN VAN AZ EMLÉKTÁRGYAK KÖZÖTT?

A gyűjteményem óriási, a kultikus tárgyak mellett megtalálható egyre több korabeli (XIX. századi és XX. század eleji) tárgy is: szobrok, érmék, korabeli legyezők, kesztyűk és könyvek, a teljesség igénye nélkül.

ÉSZREVETTED MÁR MAGADON, HOGY EGY HELYZETRE „SISIKÉNT” REAGÁLSZ?

Nagyon jó kérdés. Természetes, hogy egy idő után az emberre „ráragad” a szerepe, a barátaim közül többen is említették, hogy királynői a kisugárzásom. Azt tudom, hogy apai ágon nemesi származással büszkélkedhetünk…

Az életemben volt több nehéz helyzet, amelynek megoldásában a Sisi és kora iránti szeretetem segített. Sisi egyfajta lázadó volt az Udvarral, anyósával szemben, a különcség nálam abban lelhető fel, hogy imádom az abroncsos, szép ruhákat, a boldog békeidők korát.

HOL TALÁLKOZHATNAK VELED, MINT SISIVEL A GYEREKEK ÉS A FELNŐTTEK?

Ha a vírus nem szól közbe, akkor szeptemberben két helyen is: Biharkeresztesen felnőtt és gyermek előadás alkalmával, valamint Biatorbágyon 23-án 16 órától a Biatorbágyi Karikó János Könyvtárban, ahová másodjára térek vissza. November 20-án Ferenc József halálának évfordulója előtt egy nappal pedig kiállításom nyílik Ebesen, a Községi Könyvtárban, ahol még császármorzsát és a méltán híres Erzsébet karikákat is megkóstolhatják az érdeklődők. A többi időpont még nem pontos, menet közben alakulnak, de minden eddigi helyen óriási szeretettel fogadtak, és érdeklődtek irántam és a munkám iránt.

KORDÁSNÉ SZÁSZ MELINDA, A „MI SISINK” GONDOLATAI A REGÉNYEMRŐL:

Nagy izgalommal vettem kezembe Az ellenállók vezére című könyvet, már a borítója is izgalmas, melyen egy 19. századi ruhába öltözött ifjú hölgy, egy lázadó tekintetű fiú, és a háttérben egy sötét alak kapott helyet. Erzsébet királynéval foglalkozom több éve már, és azt gondoltam, hogy nem fog tudni újat mutatni számomra egy gyermekkönyv. Tévedtem, mutatott. Az írónő nagyon utánanézett az adott történelmi korszaknak, alapos kutatása előzte meg a könyv megírását, a személyek valósak, kivétel az Aranykurthy családot. Pontos leírást kap az olvasó a kor ruháiról is, ill. kávéházakról, épületekről, hiszen ebben az időszakban több, máig nagyszerű épületünk épült. Nagyon termékeny időszak volt a 19. század második fele. Szinte láttam magam előtt Sisit a csodálatos Worth-féle koronázási ruhájában, a fess császárunkat, Ferenc Józsefet egyenruhájában. A korban divat volt a díszmagyar, a főúri nemes asszonyok viselete a koronázás alkalmával csodálatos lehetett, olyan szinten érzékelteti az írónő, hogy megelevenedik előttünk. Andrássy Gyula, Deák Ferenc, Kossuth Lajos, olyan nevek, amelyek mindenki számára ismerősen csengenek, a politikusok, a férfiak voltak. Deák, ahogy a karosszékében ül, és pipázik, a haza bölcse, a nagy öreg…

A regény fordulatos, hiszen a mai kor gyermekei csöppenek bele a múltba. Az egyik főhős, a lázadó természetű Kristóf pisztolyokat kap, hogy lelője a császárt, erre a sötét erők, az ellenállók kérik meg. Lehetőséget kap, hogy megváltoztassa a múltját, a történelmet, hogy hogyan dönt, nem árulom el, mindenképpen el kell olvasni ezt a történelmi regényt!

Hiszem, hogy a történet végére Kristófunk is megszereti a történelmet, és nem unottan ül majd a töri órákon, ezért már megérte számára végig élni ezt a fantasztikus kalandot, és nekünk is olvasóknak elolvasni Anikó csodálatos regényét! Jó szívvel ajánlom fiataloknak, történelem iránt érdeklődőknek, de felnőttek számára is!

Kordásné Szász Melinda, Sisivel foglalkozó pedagógus oldalát itt érhetitek el: https://www.facebook.com/kordassisi/

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.