Hogyan ünnepelték a karácsonyt a kastélyokban és polgári otthonokban a 19. század második felében?
Erzsébet királyné, Ferenc József király és a gyermekeik többször is a gödöllői kastélyban karácsonyoztak. Erzsébet királyné épp december 24-én született, így ekkor ünnepelte a születésnapját is. Délelőtt misére mentek a kastély kápolnájába, kora délután pedig ebédeltek. Napnyugta után meggyújtották a gyertyákat a karácsonyfán. A kastélyban több mint száz szoba volt, hiszen itt élt a királyi család személyzete is. Külön kaptak karácsonyfát Sisi gyerekei és a kastélyban dolgozó családok. A fenyőkön Kugler Henrik, udvari cukrász édességei lógtak, amiket megehettek a gyerekek. Az ajándékozás után Mária Valéria szeretett szembekötősdit játszani.
Karácsonykor Sisi és a kislánya nem feledkezett meg a szegényekről és betegekről sem. A diákokat és a szegény gyerekeket a gödöllői iskolában várta a karácsonyfa és a sok-sok édesség, új ruha, játék. Mária Valéria ajándékokat készített azoknak is, akik épp kórházban voltak.
Hasonlóan ünnepelték a karácsonyt a többi kastélyban is, ahol a hercegek, grófok, bárók és nemes emberek is megajándékozták a házukban és a birtokukon dolgozó embereket.
A fővárosban ilyenkor nagy volt a sürgés-forgás, a boltok kirakatait feldíszítették, a Duna partján pedig sátrakban árulták az ajándékokat: aranyozott diót, kis játékhangszereket, cukorból készült babákat, bárányokat, díszes varródobozkákat. A városban élő gyerekek is kaptak karácsonyfát, amin gyertyák égtek, és almák, diók, sütemények és kézzel készített díszek lógtak. A polgári kisasszonyok karácsonyi jótékonysági vásárokat és előadásokat rendeztek, hogy pénzt gyűjtsenek a rászorulóknak. A családok nemcsak otthon ünnepeltek, hanem sokféle programra elmentek ezekben a napokban. A gyerekeket elvitték cirkuszba bohócokat, állatokat és tűzijátékot nézni. Külföldről bűvészek érkeztek, akik varázslatos bűvésztrükköket mutattak be a közönségnek. A felnőttek pedig hangversenyekre, kiállításokra mentek. Ha a lakásban maradtak, akkor sokszor kártyáztak és szobai tűzijátékot néztek a kandallónál.
A Hanga régi karácsonyai című mesekönyvemben részletesen is megismerhetitek, hogyan ünnepelték a karácsonyt a 19. században a nemesi, polgári és falusi családok otthonában.
A könyvet itt érhetitek el:
https://www.pagony.hu/termekek/hanga-regi-karacsonyai
Kép: Keszeg Ágnes illusztrációja a könyvemből