Szendrey Júliát elsősorban azért ismerjük, mert Petőfi Sándor felesége volt. Holott ő is írt verseket, magyarra fordította Andersen meséit, és életművében azok a költemények a legerősebbek, melyekben az anyai szeretetet mutatja be, és a saját érzéseit írja meg.
Szendrey Ignác gazdatiszt lánya volt. 1840-től Pesten tanult, több nyelven beszélt, jól zongorázott, és szerette az irodalmat, sokat olvasott. Miután hazatért a szülői házba, megismerkedett Petőfi Sándorral 1846-ban, és édesapja ellenkezésével dacolva hozzá is ment egy év múlva, 1847-ben. A híres magyar költőtől egy fia, Zoltán született. Amikor a segesvári ütközetben Petőfit elveszítette, nem tudott belenyugodni a halálhírébe. Hónapokig kutatott utána Erdély-szerte. A közvélemény minden lépését figyelemmel kísérte, miközben ő magányosan, gondokkal küzdve élt Pesten. Hamarosan hozzáment Horváth Árpád egyetemi tanárhoz, akitől négy gyermeke született, de csak három élte túl a kisgyermekkort: Horváth Attila, Árpád és a kis Ilona. Második házassága nem volt boldog. Életét így a gyermekeinek és az irodalomnak szentelte. Külön dolgozószobája volt – ami nagyon ritka volt akkor nőként! – és verseket, meséket írt, fordított.
Az elmúlt évben elolvastam Júlia összes versét és a gyermekei levelezését is Gyimesi Emesének köszönhetően, aki kötetbe gyűjtötte a költeményeket és levelezéseket. Így pillanthattam be a 19. századi polgári család életébe. Megtudtam, milyenek voltak a karácsonyaik, mit csináltak akkor, milyen ajándékokat kaptak a gyerekek. Mindezt meg is írtam a Hanga régi karácsonyai című mesekönyvemben.
Amikor a főhősöm találkozott Júlia kislányával, Ilonával, ő már hatéves volt. A legidősebb bátyja, Petőfi Zoltán épp vidéken tanult. Akkoriban szokás volt, hogy az idősebb gyermeket a rokonokhoz küldték tanulni. Ilona és fiútestvérei a Hársfa utcában laktak, és nagyon sokat leveleztek Zoltánnal. Érdekesség, hogy kaptak külön gyerekszobát, ahol játszhattak és tanulhattak.
Mai szemmel talán különös, de akkoriban, a 19. század közepén nem minden városi polgárgyereknek volt saját szobája. Sok helyen a gyerekek a szülőkkel egy szobában aludtak, vagy az ebédlőben, más szobában vetettek nekik ágyat éjszakára. Nem kaptak annyi játékot sem, mint ma. A fiúknak általában hintalovuk és ólomkatonáik voltak, a lányoknak babáik, babaházuk, de a szerencséseknek jutottak társasjátékok, mesekönyveket is. A fiúk iskolába jártak, a lányok gyakran otthon maradtak, és az édesanyjuktól tanulták meg a házimunkát és a háztartás vezetését. Hamar megtanították a kislányoknak, hogy minden percet hasznosan kell tölteni. Már egészen kis koruktól gyakorolták a varrást, horgolást, kötést.
Júlia kislánya: Ilona is már hatévesen tudott horgolni, és horgolt ajándékokat adott a családtagjainak születésnapra, karácsonyra. Később ő is járhatott iskolába: unokatestvéreivel az első magyar diplomás tanítónő és írónő, Kalocsa Róza intézetében tanultak.
Szendrey Júlia versrészlete gyermekeiről:
„Három rózsabimbó az én boldogságom,
Három rózsabimbó életem, világom!
El van osztva köztük háromfelé lelkem,
És mégis mindegyik birja azt egészen.
Nem tudom kivűlök terem-e több virág,
A mit látni öröm, illetni boldogság?
Szemem nem is keres, nem is látna meg mást:
Hisz bennök találtam feledést, kárpótlást!
Szivemből fakadtak, szivem a gyökerök:
Együtt hervadnék el, együtt halnék velök!”
Szendrey Júliával és gyerekeivel ti is találkozhattok a Hanga régi karácsonyai című mesekönyvemben, amit itt találtok:
https://www.pagony.hu/termekek/hanga-regi-karacsonyai
Forrás:
Gyimesi Emese: Gyermekszemmel Szendrey Júlia családjában
Fábri Anna: „A szép tiltott táj felé” – A magyar írónők története két századforduló között (1795-1905)
Illusztrációk: Keszeg Ágnes munkái a mesekönyvből
