Gondolatok 2020-ról és az új regényemről

Nem kell mindig erősnek lennünk.

Sem erősnek tettetnünk magunkat.

Lehetünk néha nagyon gyengék, fáradtak.

Eltűnhet a kedvünk. Elfogyhat a türelmünk. Elfáradhatunk.

Elbújhatunk a szobánk mélyén. Érezhetjük magunkat gyereknek vagy épp nagyon idősnek.

Megsirathatjuk a veszteségeinket.

Vannak ilyen percek, amikor megriadunk valamitől vagy félünk. Amikor egyedül érezzük magunkat. Amikor a kinti világunk beszűkül vagy besötétedik. Ilyenkor keressük, mi tart meg minket, és mibe kapaszkodhatunk.

Az elmúlt egy évben több időt töltöttem magammal “kettesben”, mint korábban bármikor. Nekem is több nehéz helyzettel kellett szembenéznem: változásokkal, hiányokkal, veszteségekkel, konfliktusokkal és saját hibákkal, néhány rossz tulajdonságommal is. Nagy kihívás volt: elfogadni, hogy nincs mindenről tudásom, hogy nem láthatok és tervezhetek meg mindent előre, hogy néha bizony kicsúsznak a kezem közül a dolgok. Hogy tévedhetek és hibázhatok. Hogy vannak gyengeségeim, félelmeim, hibáim, és ezekkel együtt kell élnem, ezeken dolgoznom kell. És meg kell tanulnom szeretni magam így: gyengeségekkel és tökéletesség híján.

Bevallom, ha nagyon fáj valami, akkor azt biztosan papírra vetem. Ezért született meg Az osztály vesztese és az El fogsz tűnni is. A személyes élmények, a tapasztalatok, az engem és a környezetemet foglalkoztató kérdések mindig beépülnek a könyveimbe. Ezért az elmúlt év érzéseit is beépítettem a készülő regényembe. Az Örökszerda című könyvemben a főhőseim is azzal szembesülnek, amivel én tavaly tavasszal és azóta is: kiismerhetetlen, mit tartogat számukra a jövő, és mikor lesz vége annak a nehéz helyzetnek, amibe kerültek. Tehetetlenek. Nem tudnak mindent befolyásolni. Nem mehetnek bárhová. Újra és újra kell élniük rossz élményeket.

Ráadásul, ahogy nekem, úgy a szereplőimnek is rá kell jönniük, hogy vannak, akik álarcot viselnek, és mások, mint amilyennek mutatják magukat. Ezen kívül pedig ott vannak a rossz emlékeik, kudarcaik is, amikkel szintén szembe kell nézniük… Ahogy nekem is kellett.

A regényírás azonban segített. Nem mondom, hogy mindent sikerült megtanulnom, elfogadnom, de erősödtem. És tudom, ha a világ besötétedik, akkor is megmaradnak nekünk az emlékek, a mesék és a könyvek. Remélem, hogy örökké.

Az Örökszerda című regényt, amit ezek az érzések ihlettek, megtaláljátok itt: https://www.pagony.hu/termekek/orokszerda

Fotó: Pixabay.com

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.