Tavalyelőtt arról álmodtam, hogy ha kinyújtom a kezem, elérhetem a felhőket és az eget. Tavaly arról, hogy a szeretteimmel együtt lehetek, ismét megölelhetem, megpuszilhatom őket, és mindent visszakapok, ami korábban az életem természetes része volt.
Idén is eljött a tavasz, és én napok óta kérdezgetem magamtól: miről álmodom idén?
Ugyanott ülök, ahol a korábbi években: a teraszon, az első napsütésben. Töprengek a válaszon, de nem jut eszembe semmi.
Idén tavasszal nem álmodom.
Tervezni sem merek, mert nem tudom, mikor, mi és hogyan valósulhat meg belőle.
Csak várakozom, és közben írok és olvasok. Még többet. Sok-sok szereplővel ismerkedem, bejárom a képzeletbeli világokat, és közben azt remélem, hogy az álmaimat is megtalálom ismét.
Hiszen a tavasz nekem mindig az álmodozásról szólt.
Mindig ekkor, márciusban és áprilisban születtek új tervek és új ábrándok.
Ahogy kibújtak az alvó földből az első virágok, és a meztelen fák fehér, rózsaszín és zöld ruhába bújtak, elhittem, sőt biztos voltam benne, hogy bármiről is álmodom, az valóra válhat.
Vajon idén is így lesz?
A tündérek a téli pihenő után lassan ismét munkába állnak. Színesre festik a világot. Közelebb hozzák a napot és az eget. Ötleteket és titkokat súgnak a fülünkbe, illatokat és varázslatot csempésznek a levegőbe, és biztatnak, hogy minden sikerülhet.
Már NAGYON várom őket!
