Sokféle csend van.
„Van a meglepetés csendje. Amikor elakad a szavam, és hirtelen nem tudom, mit mondhatnék.
Van az álmodozás csendje. Amikor másik világba menekülök, és csak ott kiabálok, nevetek, táncolok.
Van az írás csendje. Amikor új birodalmat teremtek a papíron. Nekem ez a kedvencem.
Van a gyász csendje. Amikor nincs mit mondanom hangosan. Akivel beszélni szeretnék, ahhoz már csak magamban szólhatok. Remélem, meghallja…
Van a rejtőzködés csendje. Elbújok. Senki sem tudhatja, mit gondolok, mert maszkot viselek.
Van a bezártság csendje. Amikor hallom, hogy valakik a távolban nevetnek, de az én szavaim nem érnek el hozzájuk.
Van a magány csendje. Mintha senki sem lenne rajtam kívül a világon.
Van a vészjósló csend. Amikor sejtem, hogy valami történni fog, ezért hang nélkül megborzongok. A szörny már nagyon közel jár…
Van a félelem csendje. Amikor mozdulni se merek, nehogy még nagyobb legyen a baj. A szörny már észrevett…
Van a rám szakadó csend. Ami olyan nehéz és erős, hogy képes megfojtani. Nagy szörnykarjával szorítja a mellkasomat. Elkapott.
Van a harc csendje. Összeszorított fogakkal küzdök.
Van a vihar utáni csend. Amikor elment a rossz, minden békés, és én előbújhatok a rejtekhelyemről.
Van az öröm csendje. Amikor megszólalni se merek, nehogy elűzzem a varázslatot.”
A fenti sorokat Réka írja, az Örökszerda című új regényem egyik főszereplője. Magányos és álmodozó, nagyon sok időt töltött egyedül, ezért megtanulta megkülönböztetni a csendeket. Tudja, hogy a hallgatással is nagyon sok mindent kifejezhetünk. Rájött, hogy vannak ijesztő és örömteli csendek, szomorú és boldog csendek, izgatott és várakozó csendek. Én mostanában az utóbbit ismerem leginkább. Csendben várok a holnapra, mint a szereplőim, és figyelem, mit hoz nekem, nekünk.
Fotó: Pixabay
Az Örökszerda című regényt megtaláljátok ITT: https://www.pagony.hu/termekek/orokszerda
