Milyen volt az 1867-es koronázás?

154 éve éppen ezen a napon, 1867. június 8-án koronázták meg Budán Ferenc Józsefet és Erzsébet királynét.

Nekem ez az évforduló azért különleges, mert pont erről az eseményről írtam először történelmi regényt.

Sok-sok korabeli újságcikket, beszámolót olvastam a koronázási ünnepségekről. Izgalmas volt látni, ki hogyan élte meg az eseményeket, de még izgalmasabb volt olvasni a koronázást és kiegyezést megelőző vitákat. Megelevenedett előttem az akkori élet, és igyekeztem mindezt átadni az olvasóimnak is.

Szeretek a múltba látogatni, és ebben szerencsére nemcsak az olvasás és írás segít, hanem azok a történelmi helyszínek és épületek is, melyek körbevesznek, és melyek tanúi voltak az eseményeknek. Mint a Gödöllői Királyi Kastély, melyet épp koronázási ajándékként adott a magyar állam Ferenc Józsefnek és Erzsébet királynénak. Szerencsére nem lakunk messze tőle, így gyakran ellátogathatok ide sétálni, és hallgatni, mit súgnak a fülembe a falak és a fák a múltról.

Az évforduló alkalmából néhány részletet is hoztam nektek a koronázásról Az ellenállók vezére című regényemből:

„Pest-Budára csak úgy özönlöttek a távoli országokból érkező, különös és előkelő vendégek. A szállodák udvari tisztségeket viselő, magas rangú úriemberekkel teltek meg. Nagykövetek és titkárok utaztak ide Franciaországból, Angliából, Törökországból, Németalföldről, Bajorországból, Oroszországból… A rengeteg vendégnek nehéz volt szállást keríteni. Az utcákon, a fogadókban, az éttermekben és a kávézók teraszain új és új arcok tűntek fel. (…)

A koronázási ünnepségek az országgyűlés tagjainak fogadásával kezdődtek. A ragyogó, nyári napsütésben a főrendek és a képviselők díszes fogatokkal vonultak a város utcáin át a budai palotáig. A hintók szikráztak a fényben, az első és a hátulsó bakon igazi huszárok ültek magyar ruhában, mentében, csákójukról tollak integettek a nézelődő sokaságnak. A kocsisok is díszruhában foglaltak helyet a bakon. Rizsporos, fehér parókáikban, hímzett takarójukról lenézően szemlélték az alattuk hullámzó tömeget. A hintók párnás ülésein pedig aranytól, ezüsttől és drágakövektől csillogó öltözékeikben, oldalukon díszkarddal feszítettek az urak. A palota előtti tér zsúfolásig megtelt a kocsikkal. Ha valaki elég bátor, a fogatok tetején ugrálva a Sándor-palotától egészen a várig eljuthatott volna, olyan tömött sorokban álltak a koronás hintók. (…)

A fogadást a palota tróntermében tartották meg, ahol a főrangúak, majd a képviselők tiszteletüket tették a császári pár előtt. A királyi trónon jobbra Ferenc József, balra Erzsébet állt, közöttük a fiuk, Rudolf trónörökös foglalt helyet. A császár magyar tábornoki egyenruhát viselt fehér mentével, a császárné nehéz, fehér selyemruhában volt, derekán fekete díszítéssel, fején gyémántoktól ragyogó aranykoronával. Tőlük balra a minisztérium tagjait lehetett látni, még távolabb pedig a palotahölgyeket. (…) A főrendek hivatalosan is megkérték a császári párt, hogy fogadják el a magyar koronát. (…)

A koronázás június 8-án, hajnali négy órakor kezdődött. Huszonegy ágyúlövés törte meg a csendet a Szent Gellért-hegyi Citadelláról. Az ünnepség résztvevői azonban nem erre ébredtek. Ekkor már hullámzott a vidékről felutazó embertömeg az utcákon, és mindenki igyekezett jó helyet találni magának, hogy láthassa a felvonulást. A résztvevők már hajnalban talpon voltak. Fürdőt vettek, öltözködtek. Az inasok és a szobalányok álmosan sürögtek körülöttük. Az ég kegyes volt az ünnepség vendégeihez. A napokig tartó erős hőséget végre elkergette a kellemes, hűs szellő. Felsorakoztak a királyi testőrség lovasezredei a vár és a Mátyás-templom között. Mögöttük díszes polgárok álltak sorfalat. Minden magyar megyéből csoportokban érkeztek a vendégek, mindegyik csoport a maga zászlaja alatt foglalt helyet. A pesti polgárok kék-fehérben tündököltek. Az erdélyiek sötétkék-ezüst ruhát viseltek medvebőr köpennyel, míg egy másik társaság sárga ruhát lila köpennyel. Voltak bíborszín nadrágot és arannyal szegett, bíbor bársonyköpenyt viselő férfiak, is, de a polgárok ruhája még így sem közelítette meg a mágnások öltözékét. Viktóriának elkerekedett a szeme, ahogy meglátta Wenckheim báró süvegén a tollbokréta formájú ékszert, amelyről hatalmas smaragdok csüngtek. Esterházy hercegnek pedig még a lószerszáma és a nyeregtartója is csupa drágakő volt. (…)

A Mátyás-templomhoz elsőként a császárné érkezett meg. Nyolc fehér ló húzta díszes hintaját. Az állatokból alig látszott valami, annyira elborította testüket a sok arany szerszám. Viktória csak a templomban pillantotta meg a császárnét és a palotahölgyeket. Erzsébet szebb volt, mint amit el tudott képzelni. Ezüstszálakkal hímzett, orgonavirág-mintás ruhát és kötényt viselt, melyet különlegessé tett, hogy a virágok közé csiszolt drágaköveket varrtak. A briliánsokkal díszített ruhának hosszú uszálya volt, a felső részen pedig valódi igazgyöngyök csillogtak…”

Az ellenállók vezére című regényemet megtaláljátok itt:

https://www.pagony.hu/termekek/az-ellenallok-vezere

 

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.