A november olyan, mint az utolsó búcsúszó az elalvás előtt.
Már megágyazott az ősz a vastag levélhalmokkal. Már elköszönt a nap, és az ágak vágyakozva integetnek. Olyanok, mint a kisgyerekek, akik az elalvás előtt még egy utolsó simogatást és puszit kérnek.
Minden évszakban más élmény sétálni az utcákon. Novemberben mintha csendesebbek lennének a kertek és a házak, az ajtókat bezárják, és csak az ablakok világítanak. Már senki sem fut vagy játszik a fák alatt. Mintha a szél zúgása, az ágak recsegése is másról mesélne, mint a többi évszakban. Az utolsó altatót éneklik elalvás előtt.
Jó ilyenkor hallgatni a természet neszeit.
Megsúgják, hogy a tündérek is mély álomra készülődnek, és tavaszig átadják a helyüket nekünk, embereknek.
Én szeretem ezeket a búcsútörténeteket, az egyre hosszabb csendet, és igyekszem átvenni a tündérek feladatait. Fejben már az adventi dekorációt tervezem. Már fogalmazom az üzeneteket, amikkel a szeretteimet fogom meglepni a karácsonyt várva. Már gyűlnek az ajándékok a szekrényem mélyén.
Idén is szeretnék varázsolni. Hiszen átvenni a tündérek szerepét jó érzés. Nagy boldogság. És a november a legjobb hónap arra, hogy felkészüljünk a tündérszerepre.
Most MI következünk.
Most mi kapunk lehetőséget a varázslásra és a csodára.
Remélem, sikerrel járunk! ❤
Fotó: Pixabay
