A boldogság ott lapul…
egy régen várt találkozásban és ölelésben.
egy kora reggeli napsütötte ébredésben.
egy maszatos kis kézben, ami nekem gyűjt kavicsot a tóparton.
egy mosolyban, amit egy idegen küld felém.
A boldogság ott lapul…
egy gyerekrajzban, amit nekem készítettek.
egy hűvös, tiszta sétában, majd a hazatérés örömében.
egy meleg teában, ami fölött elbeszélgetünk.
egy írásban, amiben kiönthetem nektek a szívemet.
Tudjátok, gyerekként olyan könnyű volt boldognak lenni. Akkor imádtam a reggeleket. Izgalmas volt felébredni és arra gondolni, hogy egy egész, hosszú nap vár rám rengeteg játékkal, meglepetéssel. Nem kellett sok idő ahhoz, hogy éber legyek. Kinyitottam a szemem, és ha láttam a redőnyön átsütő nap pöttyeit a falon, már boldog voltam. Manapság, ha felébredek, már nem mindig jön magától a boldogság. Nekem kell megtalálnom. Keresem, de sokszor inkább csak az aznapi teendőkre és aggodalmakra bukkanok. Ezért mostanában azzal kezdek, hogy megállok az erkélyablakban, és csak bámulom az eget, a csupasz fákat, a fagyos tetőket. Nem mindig veszem észre, hová bújt a boldogság, de azt igen, hogy minden reggel más és gyönyörű a látvány. Egyik nap keskeny aranysáv öleli körbe az ég alját. Egy másikon puha ködtakaró védi a tetőket. Egy harmadikon pedig csillog minden, mintha gyémántot szórtak volna az égből a földre. Alig várom, hogy észrevegyem majd a tavasz első jelét. Szeretnék az emlékeim közé minél több reggeli égboltot elraktározni. És ha elég kitartó vagyok, közben gyakran meglelem a boldogságot is. Mint Az órák című filmben:
„Emlékszem, hogy egyik reggel hajnalban keltem. Úgy éreztem, minden csupa lehetőség. Azt gondoltam, hát innen kezdődik a boldogság! Ez a kezdete! És persze mindig egyre több jön. Nem jöttem rá, hogy nem a kezdet volt. Maga volt a boldogság. Az volt A Pillanat. Épp akkor.”
