Rólam

“Meg akartam mutatni a regényeimben, mit éreznek és gondolnak a diákok…”

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végeztem magyartanárként és filozófiatanárként 2013-ban, majd egy budapesti általános iskolában helyezkedtem el pedagógusként. Az itt szerzett tapasztalatok inspiráltak az írás során, így született meg az első ifjúsági regényem Az osztály vesztese címmel.

Az osztály vesztese 2016-ban jelent meg a Pozsonyi Pagony Kiadónál. A Margó-díjra és Év Gyerekkönyve Díjra is jelölt könyvben az iskolai agresszió témakörével, az áldozatok és bántalmazók helyzetével foglalkoztam. Olyan világot teremtettem, melyben pedagógus, szülő és diák is beleláthat az iskolai áldozatok és bántalmazók érzéseibe, gondolataiba. A témában több olvasótalálkozót is tartottam és tartok szülőknek, pedagógusoknak, diákoknak.

Második, El fogsz tűnni című regényemet 2017 júniusában mutattam be a Margó Irodalmi Fesztiválon. A mű, melyet 2018-ban Év Gyerekkönyve Díjra jelöltek, szintén az osztályközösség, az áldozatok és a szemlélők problémáira fókuszál. Mit éreznek a szemlélők az osztályközösségben? Hogyan léphetnek fel az agresszió ellen? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ a regény.

Harmadik, Zuhanórepülés című ifjúsági művemet 2018 júniusában, szintén a Margó Irodalmi Fesztivál keretében mutattam be. Különös regényszerkezete lehetőséget ad az olvasónak arra, hogy bekapcsolódjon a történetbe, és maga válassza ki a könyv befejezését. A történet foglalkozik azzal az örök kérdéssel: mi lett volna, ha másképp döntünk? Arra is választ keres, hogyan próbálja első komoly döntéseit meghozni egy tizenéves fiatal, és hogyan dolgozhatja fel az őt ért traumákat.

A kisebb korosztálynak is rendszeresen írok. A Pagony Kiadó Abszolút Könyvek sorozatában jelent meg a Cseresznyeliget titka, valamint az Abszolút Töri sorozaton belül Az ellenállók vezére című történelmi ifjúsági regényem, amelyben a 19. század közepi Magyarországra, a kiegyezés és koronázás idejére repítem vissza az olvasóimat.

Az 5–8 éves korosztálynak szóló műveimben is a gyerekeket és szüleiket érintő kérdésekre, problémákra fókuszálok. Hogyan segíthetjük szorongó, félénk gyermekünket szülőként? Mit érez a kisebb testvér egy olyan nővér mellett, aki sikeres, ügyes? Hogyan válhat egy durcás, sokat duzzogó gyerekből másokat segítő, felvidító kisdiák? Többek között ezekről is szólnak a meseregényeim: a Ragacs, a hős kismacska, a Visszhangország és a kezdő olvasóknak írt Marci-sorozat.

Rendszeresen publikálok cikkeket is különböző online és print felületeken. Jelentek meg cikkeim a Nők Lapja Psziché, a Nők Lapja Iskolaválasztó, a Nők Lapja Gyerek, a Kismama és a Meglepetés című magazinokban, kritikáim a Kortárs folyóiratban, a Bárka Online és a Kortárs Online felületén, interjúim és riportjaim a Babafalva portál és a Kultúra.hu oldalán.

2020 nyarán nagy megtiszteltetés és öröm ért: HUBBY-díjjal jutalmazta az eddigi írói munkásságomat a HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum.

2020/2021: Bekerültem a HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum Írókat az iskolába című projektjébe.

Ennek keretében a magyartanárok munkáját szeretnék segíteni kortárs gyermekirodalmi művekhez kapcsolódó szakmai segédanyagok megosztásával. A Marci és Merkúr (Pagony, 2020) című meseregényem tanórai feldolgozásához a következő segédanyagok készültek a Magyar Gyerekkönyv Fórum (HUBBY) jóvoltából:

  1. két videó

– Interjú az alkotásaimról, ami elérhető: ITT

– Koósné Sinkó Judit, egyetemi oktató előadása témákkal, ötletekkel, javaslatokkal a könyv elemzéséhez, iskolai feldolgozásához, ami elérhető: ITT

  1. részletes óraterv mellékletekkel, Vinczellér Katalin jóvoltából: ITT

 

Ifjúsági regényeim:

Az osztály vesztese, Pagony Kiadó, 2016.

El fogsz tűnni, Pagony Kiadó, 2017.

Zuhanórepülés, Tilos az Á Könyvek, 2018.

Cseresznyeliget titka, Pagony Kiadó, 2019.

Az ellenállók vezére, Pagony Kiadó, 2020.

Örökszerda, Pagony Kiadó, 2021.

A Platánsor rejtélye, Pagony Kiadó, 2022.

A gondolatolvasó, Pagony Kiadó, 2022.

 

Gyerekkönyveim:

Ragacs, a hős kismacska – Illusztrátor: Buzay István, Pagony Kiadó, 2018.

Visszhangország – Illusztrátor: Bíró Eszter, Pagony Kiadó, 2019.

Marci és Merkúr – Űrlény az osztályban – Illusztrátor: Rátkai Kornél, Pagony Kiadó, 2020.

Hanga régi karácsonyai – Illusztrátor: Keszeg Ágnes, Pagony Kiadó, 2020

Luca és Máté régi körhintája – Illusztrátor: Keszeg Ágnes, Pagony Kiadó, 2021.

Marci és a bűvészolimpia – Illusztrátor: Rátkai Kornél, Pagony Kiadó, 2021.

Anna Tükörképföldön – Illusztrátor: Horváth Ildi, Pagony Kiadó, 2023.

 

Most én olvasok sorozat a Pagony Kiadónál, Illusztrátor: Rátkai Kornél

2018 – 2020.

Marci iskolás lesz

Marci és a legvidámabb osztály

Marci és a kincsesláda

Marci és a farsang

Marci a várkastélyban

Marci az állatkertben

A Most én olvasok sorozatot román nyelvre is lefordították, és kapható Romániában is magyarul és románul egyaránt.

A Marci az állatkertben szereplőivel találkozhattok a Kalandozoo című társasjátékban is: ITT találjátok!

 

Antológia:

3-5-8 perces mesék – utazáshoz és kalandozáshoz, Pagony Kiadó, 2019.

3-5-8 perces téli mesék, Pagony Kiadó, 2020.

 

Díjak:

Aranyvackor 3. helyezett, 2015.

HUBBY-díj, 2020.

 

Színházi előadások:

A Budaörsi Latinovits Színházban 2022-ben készítettek előadást Az osztály vesztese című regényemből. Kolozsi Angéla rendező alkalmazta színpadra a történetemet.

 

Videócsatornám, ahol mesélek arról, hogyan lettem író, és tanácsokat adok azoknak, akik szintén szeretnek írni:

Wéber Anikó – Egy író hétköznapjai

 

Könyveim kapcsán készült interjúk, kritikák:

HVG

Magyar Narancs

A Vörös Postakocsi

Könyves Blog – Könyves Magazin: interjú Az osztály vesztese kapcsán; Örökszerda ajánló

Könyvesmagazin – Nagyinterjú a Hubby Szerzői Díj kapcsán

Képmás Magazin

Prae.hu

24 Óra

Kultúra.hu

Üveghegy

tiszatájonline.hu

Bárka Online

ekultura.hu – Az osztály vesztese, ekultura.hu – Az ellenállók vezére

törisuli.hu – Az ellenállók vezére,    Hanga régi karácsonyai

Anita szemével a világ

Zoom.hu

Csupa Szív Magazin

Családinet.hu – Interjú az iskolai bántalmazásról

Magyar Hírlap – Marci és Merkúr

Üveghegyentúl blog – Hanga régi karácsonyai

Kulturnasi.blog.hu – Az osztály vesztese, Kulturnasi.blog.hu – Örökszerda

Katolikus Rádió – Interjú a kedvenc olvasmányaimról;

Dunszt kulturális magazin

TUMAG Magazin – Hanga régi karácsonyai

Könyvutca – Hanga régi karácsonyai, Könyvutca – Örökszerda

InfoRádió – Örökszerda

Minimatiné – Hanga régi karácsonyai

KultúrpartGyerekek ajánlják az Örökszerdát